A Szakács
A nevem Csányi Renáta. Szolnokon születtem 1978. december 01-jén. Kereskedelmi és vendéglátóipari iskolát végeztem. Iskolás éveim alatt rendszeresen sportoltam, elsősorban versenytáncokkal és lovaglással foglalkoztam, de nem állt tőlem távol sem a röpladba, a kosárlabda vagy a futás sem.
Sportkarrieremnek végül egy súlyos bokaszalagszakadás vetett véget, így már nem volt, ami tovább itthon tartson. Sokfelé megfordultam a nagyvilágban, így több nép jellegzetes íz és konyhavilágával ismerkedhettem meg.
Miután felhagytam vándorló életemmel egy kereskedelmi egység vezetését bízták rám. A számítógépes munkám mellékhatásaként a testsúlyom folyamatosan gyarapodott a kedvem pedig rossz volt az állandó stresszes helyzetek miatt. Éreztem, hogy ez az állapot nem tartható fenn sokáig. Hamar testmozgás után néztem, meg is találtam a "lusták harcművészetét", azaz az aikido-t. Mely harcművészet filozófiája, hogy a lehető legkevesebb energiakifejtés melett a leghatékonyabb teknikákat ötvözve tegyük ártalmatlanná a támadót.
Az aikido egy japán budosport, így elkerülhetetlenné vált a japán kultúrával és életfilozófiával történő ismerkedés. Mígnem az egyik edzőtábor alkalmával lehetőségünk nyílt kipróbálni a makrobiotikus táplálkozást is egy egész hét erejéig.
Az ízvilága szokatlan volt és sokszor nehezemre esett leerőltetni a falatokat. De a hatása végképp meggyőzött.
Az edzőtábor alatt semmiféle izomlázzal nem kelett megbirkóznom, pedig komoly edzéseket izzudtunk végig a forró nyár közepén. Normál adag ételeket ettünk, és sosem maradtunk éhesek, viszont az edzések folytatásában sem akadályozott a "telehas" érzés.
Azóta a párommal egyre gyakrabban követtük ezt a fajta táplálkozási módot. Mostanra pedig már az étkezéseink 80%-a makrobiotikus. Így lettem szakács először csak a saját háztartásunkban, majd a családi és baráti körben is. Bár nem mindenki választja a makrobiotikát életmódjául, nem mindenki tud vagy akar lemondani a "hagyományos" élelmiszerekrők (mi sem, és nem is kell), de a megrendelőim közül egyre többen élvezik áldásos és egészségmegtartó hatását. Így én mindenkinek kívánom, hogy egyen jókat és érezze mindig nagyon jól magát!
Szolnok, 2009.12.09. |